Cordatic

A Budapest V. kerület, Kossuth Lajos utca 4. szám alatt található neon felszerelése nagyjából az 1960-as évek közepére datálható. Megjelenését tekintve, legfelül helyezkedik el az OGV logója, mely az Országos Gumiipari Vállalatot jelöli. Alatta a Cordatic Pneu felirat olvasható, mely a Cordatic Magyar Gumiabroncs Értékesítő Rt. márkajelzése volt.

Cégtörténet
A cég az 1800-as évek végén jött létre, mikor Schottola Ernő megalapította az első jelentős hazai gumiipari üzemet, amely 1891-ben az osztrák Österreichische-Amerikaische Gumifabrik A. G tulajdonába került, majd a Kerepesi úti telepen Magyar Ruggyantaárugyár Rt. néven működött tovább. 1949-ben, az államosítások során, Ruggyantaárugyár néven összevont üzemként, majd 1963-ban vidéki vállalatokkal közösen alapítva Országos Gumiipari Vállalatként működött. A 90-es évek elején csődközeli állapotba kerülő cég, jópár üzemét bezáratta majd az 1996-os év folyamán a Michelin francia óriáscég tulajdonába került.

Mára három leányvállalata maradt: Carbonpack Kft, Seregélyesi kastélyhotelt üzemeltető Kft és a Taurus Mezőgazdasági Kft, de maga a Cordatic, mint márka már nem létezik.

A cégről többet megtudni itt és itt lehet.
inaplo.hu/neonvadaszat/n033
Retronom oldalon található 2009-es felvétel, itt még jobb
állapotban, a felirat kivehetőbb.
Baloldali kép: 2010 körül
Jobboldali kép: 2016 október

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Neonmúlt – Budapest

Neon Budapest – 2017 május 26. – bemutató

A neonfényes Budapest hírmondói