Aranyeső espresso

A neon sajnos eltűnt, de a felirat ottmaradt
Az előző bejegyzésemmel nagyszerűen szembe lehet állítani ezt a "neont". Míg a Kolozsvár borozó feliratáról azt írtam, hogy példaértékű az állapota, addig ez erről a feliratról sajnos nem mondható el. A szintén Rákospalotán található Aranyeső espresso neonjait ugyanis már leszereltek, csak a talapzatuk maradt meg. Szerencsére még így is megállja a helyét, hiszen a helyszínen azóta is ugyanaz a kis kocsma van, amit a felirat hirdet.


Egy blogíró szerint ezen a környéken olyan, mintha megállt volna az idő. Mint ahogy írtam én is korábban, a XV. kerületnek ez a része inkább emlékeztet egy faluhoz, mint Budapest nyüzsgéséhez. A többi üzlet felirata még a '80-as évekből maradhatott fenn, így valószínűleg a Pestújhelyi út 53. szám alatt lévő kocsma felirata is akkor készülhetett. A blogos egyébként ezt írta a kocsma belsejéről: "Odabent teljes a sötétség, csak a fröccs tetején csillan meg időnként a kinti napfény. Nem tudsz úgy elmenni a teljesen nyitott bejárat előtt, hogy ne követne tucatnyi szempár."

A korábban készült képhez képest sok változást nem tapasztalhatunk. Még az iTTiVOTT-on is jól látható, hogy a neon nincs rajta, csak a felirat hirdeti, hogy az éppen arra szomjazókat szívesen fogadják.

2012-ben készült képen is ugyanaz az állapot


Forrás: Városban.blog.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház