Papír-írószer

A Fiastyúk utcában lévő papír-írószer boltnak a szó szoros értelmében alig maradtak fenn nyomai. Korábban hatalmas neon jelezte az üzlet jelenlétét, de a bolttal együtt a neonnak is távoznia kellett. A helyén kis zöldséges nyílt. Látogatásom során váltottam pár szót az eladónővel, megtudtam, hogy a feliratot kb. 3 éve szerelték le, amikor a zöldséges megvásárolta a helyet.


Prusinszki István 2010 körül készített képén is jól látható, hogy a bolt már nem üzemelt, az ablakon és az ajtón rácsok voltak, a hely elhanyagolt állapotban volt. A neont azonban csak azután szerelték le, hogy az új tulajdonos beköltözött. Azóta kicsit a környéket is rendbe szedték, az ajtót és az ablakot kicserélték, a falon lévő grafitit táblával próbálják leplezni. Maga a neon már pár évvel ezelőtt sem volt hibátlan, több helyen kopott volt. Valószínűleg már régóta nem működött. 

Prusinszki István fotója

A felirat nyoma mai napig a falon maradt, bár szabad szemmel nem figyel fel rá az ember, először csak kosznak tűnik. 

Pontos cím:
1139 Budapest, Fiastyúk utca 65.

Képek:
http://inaplo.hu/neonvadaszat/original/7733.jpg
http://inaplo.hu/neonvadaszat/2016/n170.jpg

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Neonkészítők napjainkban

Neonmúlt – Budapest

Neon Budapest – 2017 május 26. – bemutató