Vásároljon készruhát!

A neon 2016-ban és 2010 körül
Amint az a Fortepanon található régi képen is látszik, az eredetileg a neonhoz tartozó üzlet egy férfiruha divatáru bolt volt. Ma egy Háda használtruha-üzletet találhatunk a helyén.
A neonfelirat továbbra is fönt van, négy év alatt nem változott az állapota. A régi verzióhoz képest látszik, hogy az embert lecserélték a kalapos úriemberről két alakra, feltételezhetően apára és gyermekére.


Az épület és a neon odakerülésének története
Fortepanon kép az eredeti neonról

A ház 1891-ben fogadta első lakóit, mint a környék bérházainak egyike. Ám a tulajdonosok nem fordítottak kellő figyelmet az épület felújítására, az újabb szintek és a belső átalakítások még tovább gyengítették a már akkor sem túl erős szerkezetet. A tulajdonosok észleltek ugyan problémát, de nem gondolták, hogy nagyon vészes lenne a helyzet.

A sarokhomlokzat 1936. július 23-ai összeomlásának egyetlen halálos áldozata volt, egy szobalány, aki épp az egyik lakás sarokszobájában tartózkodott.
Természetesen eljárás indult gondatlanság által okozott emberölés vétsége, valamint két rendbeli gondatlansággal okozott súlyos testi sértés miatt több illetékes ellen is.

A házat nem állították teljesen helyre – éppen zajlott a II. világháború – csak lezárták egy egyszerű fallal, amit a háború után odaköltözött Keleti Férfiruhasarok ki tudott használni, az '50-es évek elején tették ki oda a kalapos férfi neonját.

Filmhíradó az összeomlásról

Forrás: Budapest egyik évtizedes neonreklámja szörnyű titkot őriz

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Neonkészítők napjainkban

Neonmúlt – Budapest

Neon Budapest – 2017 május 26. – bemutató