Kalász Espresso

2010 körül
A Kalász Espressot hajdanán a VIII. kerületben, a Kálvária tér 19.-ben találhattuk meg, ma azonban már csak a kopott neonfeliratát láthatjuk. 
A presszó 2012-2013 körül szűnhetett meg, melyet egy korábbi projekt (iTTiVOTT) képeiből következtetek. 

2011-ben, Ács Fanni írása alapján a neon még betöltötte szerepét, vagyis a presszó még működött, azonban 2013-ban, mikor Zalka Dóra újra felkereste, a presszó helyén már egy vegyeskereskedés volt, amellyel ottjártamkor én is találkoztam. Forrás


Kalota Béla 1980-'90-es években több vendéglátóipari egységet is megörökített, köztük ezt a presszót is:
1980-'90
A kép alapján a neon már akkor sem volt a legjobb állapotban, ennek ellenére annál masszívabb, mert még most, 2016-ban is a helyén van:
2016. december

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház