Mikroszkóp Színpad



Az Andrássy és a Nagy mező utca sarkán található neont lecserélték, jelenleg egy ledfal található helyette, amelyen a Thália színház előadásait  reklámozza.
A csere indoka, a Mikroszkóp Színpad jogutódlás nélkül megszűnt 2012-ben.

A Mikroszkóp Színpad története


Komlós János közreműködésével 1967 októberében nyílt meg a nagyérdemű előtt, Budapesten a VI. kerületben a Nagymező utca 22-24 alatt.
Nevét a mérete miatt kapta, mert ez volt a legkisebb színház Budapesten, összességében 180 férőhelyet számlált.
Állandó-, és vendégszereplői politikai kabarékat adtak elő. Leghíresebb előadói maga Komlós János, Hofi Géza,többek között ezen a színpadon debütált,
a híres Markos-Nádas Duó is. 1973-tól játszott itt a későbbi színház vezető Sas József. 2009-ig volt a színház igazgatója, de sajnos adó és járulék fizetési kötelezettségnek  nem tett eleget, ezért elítélték, hiába rendezte későbbiekben a tartozásait.
Az utolsó 4 évében nagyon viharos volt a színház élete, több igazgatója is volt kétszer nevezték át. 2010-ben Verebes István vette át a helyet, és átnevezték a színházat Kabaré 24 -é. Távozása után Nádas György lett a művészeti vezető, ekkor kapta meg a az Új Mikroszkóp Színpad nevet.
Sajnos hiába voltak a próbálkozások nem tudták megmenteni a színházat és 2012. október 1-én megszűnt, jelenleg Mikroszínpadként a Thália színház részeként működik Mikroszínpad néven.

http://inaplo.hu/neonvadaszat/n049.html

Eredeti állapot
2016. október



1971. Mikroszkóp Színpad bejárata
Kotnyek Antal / Fortepan

Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mikroszk%C3%B3p_Sz%C3%ADnpad


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház