Petőfi könyvesbolt

Ismét egy eltűnt boltról beszélhetünk. Teljesen ugyanaz a felállás, illetve hasonló, mint a Bébi, gyermek, papucs, szandál, cipő boltnál. Egy forgalmas helyről beszélünk, hisz a Margit körúton volt ez a bolt(pontosan a Rózsadomb espresso mellett) és még így is már csak a neon felirat található meg a helyén. Ez is már csak egy emlék. 
Ebből is látszik, hogy ez a neon technika letűnőben van. Az eltűnés folyamata meg nagyon hasonló, így kívülről szemlélve. A bolt bezár a neon ott marad és majd egyszer vagy azonnal le is szerelik. Szerencse, hogy ezt még meg lehetett örökíteni.




A neon és a bolt


Láthatjuk, hogy a Petőfi könyvesbolt felirat nincs jó állapotban, valószínű, hogy már nem is működik, vagy ha igen akkor is csak pislákoló fényt ad nem többet. Szinte biztos, hogy nem ez lesz a neon fény zászlóvivője a jövőben. Valószínű hónapjai vannak hátra vagy rosszabb esetben hetei ennek a neonnak.  
Érdekességként meg lehet említeni azt, hogy Hódmezővásárhelyen  van egy ugyanilyen nevű könyvesbolt. Arról a helyről bővebb információkkal rendelkezünk, hisz ahogy láttam az említett hódmezővásárhelyi Petőfi könyvesbolt weblappal is rendelkezik. 
A neon kapcsán pedig megint csak találgatni tudok, hogy mi lesz az igazi a sorsa? Erős az esélye annak, hogy megsemmisítik leszerelés után. Ez az egyik lehetőség amire gondolni lehet. A másik gondolat ettől egy fokkal derűlátóbb, mégpedig az, hogy talán ez a névrokon hódmezővásárhelyi bolt igényt tarthat erre a neonra és megvásárolja. Mindenesetre ez utóbbi lehetőség ha megtörténne szép volna. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház