Lakberendezés

A neon a XI. kerületi Bartók Béla út 7-es és 9-es szám között található. Talán inkább a hetes számú házon, mint sem a kilencesen. Az üzletnek, melyhez egykor a neon tartozhatott se híre, sem pedig hamva, avagy bitje, lévén az interneten sem lelhető fel semmi. Az azonban tagadhatatlan, hogy ez elmúlt évek folyamán többféle üzlet is megfordult a “neon alatt”. Az egyik, egy Long Style nevű feltehetően használt ruha üzlet, vagy egy kínai ruhaáruház volt. A Google street view képén még ez az üzlet látható. Azonban nem volt túl hosszú életű, mivel napjainkban egy - számunkra könyvtárosok számára talán egy örvendetes dolog -, hogy egy könyvesbolt található az üzlet helységben. A Pagony könyvesbolt névre hallgató bolt 2014 őszén nyitotta meg kapuit. A bolt specialitása, hogy nem sima könyveket,gyermek könyveket árulnak, mint egy 200 négyzetméteren. Természetesen azért a többi korosztály is talál itt magának olvasnivalót, de a bolt elsősorban gyermek könyvekre specializálódott. 
Megközelítése nem bonyolult, a Szent Gellért térről mindössze pár perc séta a Gárdonyi tér irányába, természetesen a páratlan oldalon.


A neonról:
Felrakásának ideje tökéletesen ismeretlen, még csak tippem sincs, hogy mikori lehet. Az azonban biztos, hogy csak az 1957-es év után kerülhetett fel, ugyanis ennek a képnek a tanúsága alapján  a fent említett évben még az épület sem állt. Helyette csak egy kissé házikó volt itt megtalálható.  De még ha nem is a kis házikóról, hanem a mellette lévő nagyról is van szó kinézet alapján akkor is kijelenthetjük, hogy az nem ugyan az a ház, mint amin a neon van. Legalábbis szerintem.
Mindenesetre a neon elég magasan található, talán ez magyarázhatja azt, hogy az eredeti bolt megszűnésével a fent hagyás mellett döntöttek. Kinézetre az elmúlt években nem változott semmit. A betűk talán egy kicsit koszosabbak lennének, mint korábban, de ennyi. Ezt leszámítva a felírat állapota kifogástalan.

Bal: 2012
Jobb: 2016 november

Forrás: 1

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház