Vörös Postakocsi

A IX. kerületi Ráday utca az éttermeiről híres. Ezért érthető, hogy minden étterem a maga módján próbálja felkelteni az arra járók érdeklődését. Így nem meglepő, hogy a Vörös Postakocsi egy neonreklámmal igyekszik kitűnni a vendéglők sokaságából, de igazából erre talán nincs is szüksége.


A Kálvin tértől pár percre található éttermet Krúdy Gyula emlékére nyitották, és nevezték el regényéről. Az ételeket a tradicionális magyar konyha jegyében készítik. A vendéglő honlapján külön oldalt szentelnek a róluk írt cikkeknek.

A neon az eredeti képhez viszonyítva nem változott. De ha az iTTiVoTT-on található, Ráday utca 15. szám alatti étterem régebbi képével összehasonlítjuk, láthatjuk, hogy a Kalota Béla által készített fényképen még nem volt ott a reklám. Ugyanis a Vörös Postakocsi csak 1971 óta várja vendégeit.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház