István utcai ruhatisztító

A VII. kerületben, az István utca sarkától egy pár lépésre található a RUHATISZTITÓ ISZ felirat. Megkopottan díszeleg a 19. szám fölött. A közelében lévő üzletek egyike sem foglalkozik már ruhatisztítással.

A ruhatisztítók nagyon fontos szerepet játszottak a budapesti ember életében, hiszen régen még nem volt minden háztartásban mosógép, sőt egyes bérlakásokban még a víz sem volt bekötve, ha mégis volt ezek közül bármelyik, az ágyneműt nehéz volt kimosni. Ekkor hordták a ruháikat, és más mosni valót a patyolatba.
A későbbiekben egyre olcsóbban lehetett centrifugához és mosógéphez jutni, szinte minden lakás rendelkezett folyóvízzel. Ennek következtében egyre ritkábban vitték a szennyesüket az emberek a tisztítóba. Nem volt már keresletük, ennek eredményéül sokan bezártak, mert csak azokat a ruhaneműket vittük kitisztíttatni, amelyek túl kényesek és szakértelmet igényelnek, otthoni körülmények között nem tudtuk tisztává varázsolni.
A mai rohanó világban ez újból feléledni látszik. Sokunknak nincs ideje a mosással foglalkozni, vagy nincs elég helye a száradó ruháknak. Egyes esetekben a lakásban való szárításnak egészségügyi panaszokat is okozhat, hiszen a párás levegő penészedéshez is vezet a lakásban. Erre talált megoldást egy magyar vállalkozás a Bubbles.



Bubbles

5 éve  nyitott meg az első non-stop mosodájuk, a Bubbles International Zrt. egy magyar tulajdonban lévő vállalkozás. Már több Ipari mosógépekkel és szárítógépekkel rendelkeznek, melyekkel könnyen tisztíthatóvá válnak akár a több vagy a nagyobb ruhaneműk is.
Több kerületben és városban is megtalálható az üzletük.

Lehetséges, hogy a régen üresen álló, régen tisztítóként működő üzlethelyiségek újra életre kelnek a Boobles által.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Neonmúlt – Budapest

Neon Budapest – 2017 május 26. – bemutató

A neonfényes Budapest hírmondói