Kelenföldi pályaudvar

Az állomás Budapest négy legjelentősebb és legforgalmasabb vasútállomásának egyike. Az elmúlt idők egyik legnagyobb és legjelentősebb változása az volt, hogy a pályaudvar bekerült a metró hálózatba, hiszen a 2014-ben ez a hely lett a Pestet és Budát összekötő négyes metró egyik végállomása. Az állomás 2007-ben lett 125 éves, ekkor teljes műemlékvédelmet kapott. Illetve nevét is ekkor változtatták meg Kelenföldre. (Korábban Budapest-Kelenföld volt.)
A Kelenföldi vasútállomás 1872-ben épült ki, jelentős fejlesztése azonban csak az első világháború után vált szükségessé. Korlátlan forgalmú, nagy befogadó, képességű állomást terveztek, raktárakkal és két peronnal. Mint korábban említettem forgalma ma is hatalmas, mikor a Déli-pályaudvar éppen ilyen-olyan okok miatt nem üzemel az oda központosuló forgalom egy részt Kelenföldre irányítják. Postázási címe; 1115 Budapest Etele tér 5, ám ezt valószínűleg csak nagyon kevesen tudják.


A neonról:
A Neon pontosan ugyanolyan állapotban van, mint 6 évvel ezelőtt. Az ég világon semmi sem változott, még az összekuszálódott, kiégett feltehetően karácsonyi égő sorok sem, melyek most is ott vannak a neon alatt. Felkerülésének dátumáról nincsenek információink, de feltehetően az 1978-as átalakításokkor kerülhetett ki. Mint a legtöbb pályaudvaron található, tulajdonképpen egy kaptafára készült neon. Az azonban tisztán látszik, hogy a neon csövek már nincsenek meg, csak a BP. Kelenföld felírat. Érdekesség azonban, hogy bárhogyan is kerestem az interneten sehol sem találtam egy régi fényképet sem, ahol szerepelne, pedig tényleg mindent igyekeztem megpróbálni. Ez pedig egy igen érdekes dolgot jelent - ha tényleg nem én kerestem rosszul -, méghozzá azt, hogy a neon épp állapotáról egyetlen egy kép sem lehető fel a világhálón. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem készült róla - bár ki tudja. Az sem kizárt, hogy a neon olyan rövid ideig volt jó állapotban, hogy egy fényképet sem tudtak készíteni. Bár, tegyük hozzá, hogy ez elég valószínűtlen, nekem mégis ez jutott először az eszembe.

Balra: 2012
Jobbra: 2016 december
Az épület felülete az 1900-as évek elején, még a neon nélkül 


Források: 1 || 2

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A neonfényes Budapest hírmondói

Kürt utcai tisztasági fürdő

Újpesti Áruház